attraktor

Alighogy elfogadták a tűzszünetet Gázában, Izrael máris bejelentette, hogy sikeresen tesztelte a Dávid parittyája elnevezésű rakétavédelmi rendszerét, ezzel lezárult a fejlesztés első szakasza. A mostani gázai konfliktusban 1354 rakétát lőttek ki Izraelre, ebből 421-et szedett le a rakétavédelem, pontosabban a Vaskupola nevű rendszer. (Ebből nem lehet következtetni a hatékonyságára, ugyanis a nem lakott területre tartó rakétákat eleve figyelmen kívül hagyja. Szakértők 85%-ra teszik a pontosságát.)

parittya1.jpg

A Dávid parittyája (emlegetik Varázspálcaként is) nem a Vaskupola továbbfejlesztése, hanem annak kiegészítője. A Vaskupola ugyanis a 4-70 kilométerről indított rakétákat fogja el, a Dávid parittyája az 40-300 kilométerről érkező támadást hárítja. Az elfogórakétáról annyit tudni, hogy kétfokozatú, az orrában radarral és elektrooptikai érzékelővel. A rendszert az izraeli Rafael az amerikai Raytheonnal fejleszti, 2013-ban vagy 2014-ben állhat szolgálatba.

parittya2.jpg

Az izraeli rakétavédelemnek van egy harmadik eleme, a Nyíl nevű, ami a nagy hatótávolságú, 200 kilométernél messzebbről (mondjuk Iránból) érkező rakétákat fogja el. Ez már 2000 óta szolgálatban van, a legújabb generációt jövőre rendszeresítik.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Az izraeli Eco Wave Power megállapodott a kínai Ocean Universityvel, hogy közösen elkészítik és letesztelik a cég hullámerőművének valós méretű változatát. Januárban a kijevi Hidromechanikai Intézetben folytak a kisméretű prototípust laboratóriumi kísérletei, majd nyáron megépült egy közepes méretű változat a Fekete-tengeren.

ewp-commercial-scale.jpg

Bár már léteznek a hullámenergiát hasznosító rendszerek, az Eco Wave Power megoldásában az az új, hogy ezt már közvetlenül a part mellett, bármilyen már létező tereptárgyra (gátakra, mólókra, olajfúrótornyokra) szerelve is lehet használni. A berendezésnek két verziója van, az első ábrán látható Wave Clappert ott ajánlják, ahol kevesebb a hely, mert ennek elemeit szorosan egymás mellé telepítik, a Power Wing ott használható, ahol változékonyabbak a körülmények, mert ez különböző méretű hullámokat tud kezelni. A szerkezet egyébként nemcsak a hullámzásból, de az ár-apály váltakozásával is energiát termel.

wave-clapper.jpgpower-wing-1.jpg

Az együttműködési megállapodás szerint a kínaiak segítenek a teljes méretű verzió elkészítésének finanszírozásában, és az egyetem eszközeit is rendelkezésre bocsájtják a további munkához. 

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kevin M. Keener, a Purdue University kutatója olyan sütőt fejlesztett, amivel sokkal egészségesebbé tehetők a gyorséttermi és fagyasztott élelmiszerek. A találmány tulajdonképpen egy hősugárzó, olyan mint egy óriási kényérpirító, amibe egyik oldalon bemegy a fagyasztott kaja, a másik oldalon kijön a forró, tálalható étel.

radiantfryer.jpg

A fejlesztés célja, hogy azok a félkész ételek, amik elfogyasztás előtt olajsütőben áznak, jóval kevesebb zsiradékkal kerüljenek a tányérra. Ezt értelemszerűen azzal lehet elérni, ha a sütéshez nem kell zsírt vagy olajat használni, így azt az étel nem is tudja magába szívni.

A találmánnyal 30-50 százalékkal csökkenthető a zsírtartalom, 30 százalékkal a sütési idő, és az sem mindegy, hogy a készülék kevésbé balesetveszélyes, mint egy olajsütő, mert az ember nem tudja magát leforrázni. Sőt, takarítani is egyszerűbb, és a fejlesztők szerint így a húspogácsa is finomabb, ha az eredeti ízeket nem nyomja el a zsír íze.

Egyébként nemcsak Keener gondolkozott a zsírmentes sütésen, például a Philips már piacra dobta a forró levegő keringtetésével dolgozó Airfryert.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Az ausztrál Flinders University kutatói 25 éve foglalkoznak alvászavarokkal és a szervezet biológia órájával, ebből 12 éve pedig már egy olyan eszközön dolgoznak, ami az óra átprogramozásával segíthet ezeken a problémákon.

re-timer.jpg

A Re-Timer nevű találmány egy szemüveg, ami ledekből fényt bocsát ki, pont az ember szemébe. De állítólag ez nem zavaró, a kellemes zöld fény az agynak azt a részét stimulálja, ami a biológiai órát beállítja. A különböző esetekre különböző fényterápia a megoldás, már harmincpercnyi viselés is elég lehet. Ha az ember jetlag (sok időzónán át történő utazás) miatt nem tud este elaludni, akkor három napig naponta 50 percet kell viselni reggel vagy este, attól függően merre utazunk, illetve merre akarjuk állítani a biológiai óránkat.

A kütyü 75 gramm, usb-ről tölthető, az akksi 4 órát bír. Online rendelhető 249 ausztrál dollárért (56 ezer forint), és kapható hozzá egy kalkulátor, amivel kiszámolhatjuk, milyen utazáshoz milyen használat passzol. 

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Régóta hallani olyan tervekről, hogy az óriási teherszállítóhajók üzemanyagköltségét csökkenteni lehetne vitorlák alkalmazásával. Némelyik meg is valósul, a német SkySails például sárkányvitorlával segít a hajók meghajtásában.

energysail.jpg

Ezek a hajók természetesen nem tudnak kizárólag szélmeghajtással eljutni A-ból B-be (vagy csak nagyon lassan), de a vitorlával komoly összegeket lehet spórolni: ha egy hajó napi 200 tonna gázolajat éget el, ott már ugye 10 százalék is 20 tonnát jelent, ami még akkor is rengeteg pénz, ha a hajók által használt bunker gázolaj olcsóbb is a kutakon kapható dízelnél.

energysail-0.jpg

Ezt az ötletet vitte tovább a japán Eco Marine Power. Legújabb fejlesztésük, az EnergySail egy merev vitorla, ami egyben napelemtábla is. A cég becslése szerint a rendszer 20-40 százalék megtakarítást hozhat. A vitorlákat automatikusan irányító és mozgató rendszert most még laborban tesztelik, de a tervek szerint jövőre a tengeren is megindulhatnak a próbák.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

süti beállítások módosítása
Mobil