attraktor

A Tethered Air projekt lebegő darukkal bármilyen tengerparti városból kikötővárost varázsolna. A dolog valahogy úgy nézne ki, hogy egy óriási ballon emelkedne a levegőbe, amit négy kábel tartana a helyén. Az így létrejött piramisforma közepén lebegne a daru, ami szintén kábelekkel csatlakozna a piramis éleihez.

A daru úgy mozogna, mint a stadionok fölött kábelekre felfüggesztett kamera, a kábelek fel- és lecsévélésével változtatva a helyzetét.

A projekt létrehozója Jeremy Wiley az iraki háború idején amerikai tengerészgyalogosként látta, mennyit küzdött azon a hadsereg, hogy időre kirakodjon minden embert és árut Kuvaitban. A módszere nemcsak a hadseregen segítene, de felgyorsítaná a katasztrófasújtotta területek ellátását és persze megborítaná a tengeri kereskedelmet is, hiszen bármit bárhol ki lehetne rakodni a hajókról.

A Tethered Air egyébként nem új ötlet, először kanadai favágók munkáját akarták megkönnyíteni hasonló módszerrel, hogy gyorsabban és egyszerűbben jussanak le a farönkök a hegyoldalakról. Aztán a vietnámi háborúban próbálkozott az eljárással az amerikai hadsereg - de végül feladták, és a favágók is inkább helikopterekkel oldották meg a feladatot.

Azóta sokat fejlődött a technika, és a projekt felkeltette a Harvard és a NASA érdeklődését is, így Wiley bízik benne, hogy megvalósulhat az álma, bár még keresi a befektetőket. 

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Az Attraktor egyik kedvenc tevékenysége megsemmisíthetetlennek hirdetett termékek megsemmisítése. Ilyenkor mindig alaposan előkészítjük a rombolást, sokáig keressük a megfelelő eszközöket. Most a Gizmodón találtunk egy kihagyhatatlan ajánlatot.

A Dead On szuperkalapácsa mindössze 40 dollárba kerül (9000 forint – én nemrég vettem egy kalapácsot a Praktikerben, ott is akad ennyiért), viszont egyfelől egy csomó mindent tud, másfelől állatul néz ki, kb. mintha a NASA fejlesztette volna az ISS-re (náluk egy ládányi szerszám 100 ezer dollár, 22 millió forint, ezért is kínos, ha ellebeg az űrbe). Ja, és még Annihilatornak is hívják.

A 35 centis acélkalapács többfunkciós kulcs, szöghúzó, véső, feszítővas és üvegnyitó is egyben. Mindez gumírozott markolattal, csodálatosan kiegyensúlyozva. Ha valaki azt gondolná, neki nem kell ilyen, gondolkodjon el a ThinkGeek megjegyzésén, miszerint kétféle ember van, az egyik felkészül a jövőbeli zombiapokalipszisra, a többiekből kaja lesz.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

A német Hasso Plattner Institute egyik diákja olyan módszert mutatott be, amellyel az érintőképernyős eszköz közvetlen használata nélkül irányíthatjuk azt. A dolog szépséghibája, hogy az eljáráshoz szükség van egy másik kütyüre, egy kamerára, ami a felhasználó mellkasáról figyeli annak mozdulatait (kb. ahogy az Xbox Kinectnél, csak az a tévé mellől figyel).

Christian Loclair Thumb on Hand Interactionnek nevezett eljárása egyébként az egyetem korábbi kutatásaira épül, tavaly már bemutattak egy hasonló módszert, de ott még szükség volt mindkét kézre. Loclair újításának lényege, hogy az irányításhoz elég egy kéz is.

A dolog működését legjobban a fenti videó szemlélteti, a lényeg, hogy a hüvelykujjunkkal tenyerünket simogatva lapozzuk a kijelző oldalait, de gombokat is nyomkodhatunk, például a zenelejátszót irányítva. Az nem derül ki, mennyire pontos a rendszer (a Kinect például eléggé az), és tulajdonképpen még az se biztos, hogy a módszer egyszerűbbé teszi az életet – a mobilok hangvezérlését se nagyon használják, mert a tervezőasztalon szuper módszernek tűnt, de a valóságban egyszerűen túl macerás (még a Siri is):

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

A német Fraunhofer Intézet (ha valaki hirtelen nem tudná a nevet hova tenni, sok mindent ők találtak ki, többek között az mp3-at is) a berlini műegyetemmel és a Texsys céggel közösen fejlesztette ki a sisakot. Pontosabban a sisakba épített kommunikációs modult, aminek része a napelem, az elektronika és az akkumulátor. A napelem látná el energiával a síelő fülhallgatóját vagy headsetjét, amihez bluetoothon kapcsolódhat a telefon vagy az mp3-lejátszó. Sőt, a rendszer része egy oled-kijelzővel ellátott bluetoothos kesztyű, ahonnan a kütyük vezérelhetőek, így a nagy hidegben nem kell puszta kézzel matatni az eszközökön.

A dolog nem annyira egyszerű, mint amilyennek első pillantásra látszik. Eddig például nem volt olyan napelem, ami ilyen egyenetlen, jelen esetben gömbfelületre helyezhető. Az intézet ezt úgy oldotta meg, hogy kis független csipekre szabdalta a napelemet, így azok gyakorlatilag bármilyen felületen egymás mellé helyezhetők. A dolog másik előnye, hogy a napelem így strapabíróbb, és ha egyes csipek meg is sérülnek, az nem üti ki az egész rendszert – és ez egy sisak esetében nem hátrány.

A másik problémát az extrém hőmérséklet jelentette. Bár a napelemek hidegben hatékonyabban működnek, az akkumulátorok épp ellenkezőleg, és 0 fok alatt a feltöltés gyakorlatilag lehetetlen. Az intézet nem nagyon részletezi az ezzel kapcsolatos megoldást, lényeg, hogy az ő rendszerükkel -30 és +60 Celsius-fok között működik a töltés.
 
A modult természetesen mindenféle más sisakba, hátizsákba, felsőruházatba vagy akár autók karosszériájába is be lehet építeni. A sisak ára 300 euró körül lesz az év végére ígért piacra dobáskor, de a külön megvásárolható modul ára 100 euró alatt lesz.
 
Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Írtunk már a DARPA Avatar projektjéről, de egy orosz üzletember ennél tovább menne: Dimitrij Ickov célja, hogy ahogy azt eddig leginkább scifikben olvashattuk, komplett tudatunkat egy robotba mentsük át, és így élhessünk bármeddig.

A szintén Avatarra keresztelt projekt egy éve indult, de a februári moszkvai Global Future 2045 konferencián Ickov elárult néhány részletet az ott megjelent futurológusoknak (akik között ott volt  maga Ray Kurzweil  is). Ickov, aki a New Media Stars médiavállalat elnöke (a cég főleg online-ban utazik, övék többek között a russia.ru) saját bevallása szerint eddig harminc kutatót vett fel, és most szeretné tevékenységét Oroszországon kívülre is kiterjeszteni.

Az üzletember több lépcsőben jutna el a célig. Először létrehoznának egy robotot, amit közvetlenül az emberi agy tudna irányítani. Ilyesmi egyébként már létezik is, a Duke egyetemen fejlesztett rendszerben például egy majom gondolattal bírt járásra egy robotot.

Ezután jönne a második fázis, ahol az emberi agyat lehetne robotba ültetni, ezzel beteg embereken segítene Ickov. A végső fázis a mesterséges agy megépítése, ahova feltölthetnénk a teljes tudatunkat. Tulajdonképpen volna még egy lépés is, melyben hologramszerű Avatart hoznának létre, bármit is jelentsen ez, de erről még az előbbieknél is kevesebb konkrétumot tudni.

Ickov idén két amerikai irodát is nyitna, és még a DARPA-val is együttműködne a fejlesztésekben, a következő konferenciát pedig New Yorkban tartaná. „Pár éve még az internet is scifinek tűnhetett. Én ugyanígy tekintek az Avatarra is. Most még radikálisnak látszik az ötlet, de nem lesz ez mindig így”, mondja Ickov.

Szóval finoman szólva hagymázos az egész (főleg hogy Ickov szerint tíz év múlva már mehetne a robotba ültetés), és nem világos, mennyien, hogyan dolgoznak a projekten, és valójában mennyi pénz van rá. De nem baj, kellenek az ilyen megszállottak, és talán el is jutnak valameddig, és még ha nem is ők és nem is 10 év alatt, de előbb-utóbb ez ember elérheti ezeket a célokat.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

süti beállítások módosítása