attraktor

Írtunk már a DARPA Avatar projektjéről, de egy orosz üzletember ennél tovább menne: Dimitrij Ickov célja, hogy ahogy azt eddig leginkább scifikben olvashattuk, komplett tudatunkat egy robotba mentsük át, és így élhessünk bármeddig.

A szintén Avatarra keresztelt projekt egy éve indult, de a februári moszkvai Global Future 2045 konferencián Ickov elárult néhány részletet az ott megjelent futurológusoknak (akik között ott volt  maga Ray Kurzweil  is). Ickov, aki a New Media Stars médiavállalat elnöke (a cég főleg online-ban utazik, övék többek között a russia.ru) saját bevallása szerint eddig harminc kutatót vett fel, és most szeretné tevékenységét Oroszországon kívülre is kiterjeszteni.

Az üzletember több lépcsőben jutna el a célig. Először létrehoznának egy robotot, amit közvetlenül az emberi agy tudna irányítani. Ilyesmi egyébként már létezik is, a Duke egyetemen fejlesztett rendszerben például egy majom gondolattal bírt járásra egy robotot.

Ezután jönne a második fázis, ahol az emberi agyat lehetne robotba ültetni, ezzel beteg embereken segítene Ickov. A végső fázis a mesterséges agy megépítése, ahova feltölthetnénk a teljes tudatunkat. Tulajdonképpen volna még egy lépés is, melyben hologramszerű Avatart hoznának létre, bármit is jelentsen ez, de erről még az előbbieknél is kevesebb konkrétumot tudni.

Ickov idén két amerikai irodát is nyitna, és még a DARPA-val is együttműködne a fejlesztésekben, a következő konferenciát pedig New Yorkban tartaná. „Pár éve még az internet is scifinek tűnhetett. Én ugyanígy tekintek az Avatarra is. Most még radikálisnak látszik az ötlet, de nem lesz ez mindig így”, mondja Ickov.

Szóval finoman szólva hagymázos az egész (főleg hogy Ickov szerint tíz év múlva már mehetne a robotba ültetés), és nem világos, mennyien, hogyan dolgoznak a projekten, és valójában mennyi pénz van rá. De nem baj, kellenek az ilyen megszállottak, és talán el is jutnak valameddig, és még ha nem is ők és nem is 10 év alatt, de előbb-utóbb ez ember elérheti ezeket a célokat.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása