attraktor

Önhűtő sörösdobozról írtunk már, de létezik a találmánynak önmelegítő verziója is. A Hot Can nevű edény duplafalú, a külső rekeszben található a fogyasztásra szánt folyadék. A belső kamrában víz és kalcium-oxid (égetett mész) van, amik ha összeeresztjük őket, erős hőfejlődés közben reagálnak egymásra.

Az összeeresztés úgy történik, hogy a doboz alján megnyomunk egy gombot, majd rázzuk fél percig, aztán már csak várnunk kell. A Hot Can ezzel a módszerrel három perc alatt 50-55 Celsius-fokkal növeli az ital hőmérsékletét. Tehát egy húszfokos, szobahőmérsékletű ital 70 fokosra melegedik.

hotcan.jpg

Épp ezért nem ajánlott hűtőben tartani az dobozt, hiszen akkor nem lesz elég forró az ital. Viszont a napon sem szabad hagyni, hiszen akkor túlforrósíthatja az eleve meleg folyadékot. Utóbbira egyébként egy címke figyelmeztet, ha jó a hőmérséklet, a címke zöld, de ha túl forró, akkor piros. A külső burkolat hőszigetelő műanyag, 45 percig melegen tartja az italt, illetve védi a kezet.

A Hot Cant eredetileg Malajziában dobták piacra még 2008-ban, de Amerikába például csak 2012-ben jutott el. Elvileg Európában is jelen vannak, de a honlapról nem derül ki, hol lehet kapni, és az online vásárlás sem működik még. Ha működne, 30 euróért lehetne kapni egy 12 kávét vagy forró csokit, 33-ért 12 paradicsom- vagy gombalevest.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása