attraktor

Az amerikai Carbon Motors december közepén mutatta be a TX7 nevű termékét, amit a rendfenntartó erők többféle feladatra is alkalmazhatnának. A TX7 teljes neve ugyanis TX7 Multi-Mission Vehicle, és a megrendelő igénye szerint lehet belőle csapat- vagy rabszállító, parancsnoki vagy felderítő jármű.

carbonmotorstx7-6.jpg

A feladatától függően kérhetők bele megfigyelőeszközök, 360 fokos és hőkamerák, atom- biológiai és kémiai felderítő eszközök, robotrepülő-irányítóközpont vagy éppen rabszállító cella. Az autó csapatszállítóként tízszemélyes.

A kocsi természetesen négykerék-meghajtású, a motorja egy 300 lóerős V8-as dízel 813 Nm nyomatékkal. Az alapára 150 ezer dollár (33 millió forint).

carbonmotorstx7-7.jpg

A Carbon Motorst kifejezetten rendőrautók fejlesztésére alapították, első termékük a 2008-ban bemutatott E7 volt, a világ első direkt rendőrautónak tervezett járműve, bár egyelőre még ezt sem gyártják. A cég jelenleg az amerikai energiaügyi minisztériummal vitatkozik, miután nem nyert el egy 310 millió dolláros támogatást (a cég szerint politikai okokból utasították vissza a pályázatot).

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása