attraktor

Az Attraktor epizódjai a Discovery Channel műsorán láthatók, szombaton 11:30-kor jön az új epizód a világ legnagyobb gátjairól.

A svájci adás legnagyobb érdekessége, hogy azt tulajdonképpen egy teljes éven keresztül forgattuk. Pontosabban úgy nézett ki a dolog, hogy kiutaztunk még 2013. nyarán, amikor egy hihetetlen, hétnapos etapban annyit dolgoztunk, mint még soha életünkben, ezeket a videókat azonban az Indexre szántuk, ami azt jelentette, hogy egy anyag elkészítésére sokkal kevesebb időt tudtunk szánni, kevesebb vágóképpel, kevésbé alapos kidolgozással, és hiába forgatta ki a belét is Szilli Tamás operatőr, és alkotott kisebb csodát az egyetlen kis kamerájával abban az egy hétben, kábé annyi ideje volt egy teljes adás felvételére, ameddig a diszkós adásoknál vágóképeztünk.

De akkor még nem is a tévébe szántuk az műsort. Aztán pont kint forgattunk, amikor váratlanul érkezett egy levél a Discovery Channeltől, amiben már a szerződést küldték a közös munkához. Nyilván nem teljesen váratlanul, hiszen egy ideje már egyeztettünk velük, mégis elég hirtelen fordult az ügy az egyeztetésből a megvalósításba.

Hazajöttünk, elkezdtük tervezni a tévés műsorokat, és közben, a szabadidőnkben megvágtuk a svájci vízerőművekről és óriásgátakról készített epizódot. A kinti munkából elsőként csak a tízezredik facebookos like-olónkat köszöntő videó jelent meg:

 

De az elmúlt hetekben publikáltuk a kötött pályás járművektől és órakészítésről készült részt is.

A gátas adás vágása után viszont azzal szembesültünk, hogy az kimondottan jó lett. Sokkal nagyobb, összetettebb, hosszabb, mint amit egy indexes adás elbír, ahol hagyományosan 5-6 perces videókban lehet gondolkozni, miközben ez feszesre húzva is kiadott 18 percet. Túl sokat egy indexes adáshoz, de túl keveset egy 24 perces diszkós epizódhoz.

Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mi legyen az egyébként jól sikerült videó sorsa, aztán végül eldöntöttük: visszautazunk a nagy stábbal, elkészítjük a vágóképeket, meglátogatjuk azokat a helyeket, amik 2013-ban kimaradtak, pedig nagyon izgalmasnak tűntek, és már kész volt a diszkós adás. Ami viszont pont az előzmények miatt sokkal jobban emlékeztet a korábbi műsorokra hangulatában, mint bármelyik másik epizód. Hiszen félig-meddig egy indexes műsorról van szó.

2E9B0274.jpg

2E9B0185.jpg

IMG_7964.jpg

Nyilván az utóforgatás ötlete tök jól működött elméletben, de a gyakorlatban már elég kemény meló volt összehangolni az eltérő technológiával, ritmusban és stílusban felvett felvételeket, megoldani azt, hogy ne üssön el egymástól a két anyag, hogy az egésznek íve legyen, ne egy széteső darát tegyünk le a nézők elé.

Szombaton délelőtt 11:30-kor kiderül, hogy mennyire végeztünk jó munkát, ne felejtsétek el nézni az epizódot. TÉNYLEG óriási gátak és erőművek lesznek benne, ilyenek-e:

grande_dixence_3261.jpg

grande_dixence_dam_profile_diagram_sign_400_dscn5881.jpg

Bemegyünk a gátakba, bemegyünk az erőművekbe, megnézzük, hogyan működnek, elmondunk nagyon-nagyon sok adatot és közben kapkodunk a levegő után több ezer méteres magasságban. 

És ha már itt jártok, csatlakozzatok a facebookos oldalunkhoz, onnan minden mocskos kis titkot megtudhattok az ország első Discovery-s műsoráról.

Fotók: Kovács Róbert

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása