Közeledik a hétvége, amire hónapok óta várunk: végre megjelenhet a tavaly felvett videónk a C17-esről.
Elmondom röviden, hogy mi volt az elképesztő szívás oka.
A videó koncepciója viszonylag egyszerű volt. Rendezünk egy versenyt a Barchetta és a C17-es között: egyszerre indulunk Budapestről, én vezetek, Dávid repül, neki azonban ki kell érnie a repülőtérre, át kell esnie a biztonsági ellenőrzésen, várnia kell a felszállásra, stb. Volt esély arra, hogy a Budapest-Pápa-távon az autó lenyomja a repülőt.
Hogy ki győzött, az majd kiderül a videóból, de egy biztos: drámai csúcspontnak azt szántuk, amikor a Barchettával felhajtunk a csapatszállító repülőre. Néhány hónap alatt be is szereztük az ehhez szükséges engedélyeket, a verseny lefutott, majd a loadmasterrel egyeztetve felálltunk a repülőre a tervek szerint:
Már az egész anyagot leforgattuk, amikor megjelent egy magas beosztású holland tiszt, aki a támaszpont vezetéséért volt felelős, és elkezdett üvöltözni velünk, a mellénk beosztott magyar katonával, a loadmasterrel, mindenkivel. Hirtelen nem értettük, hogy mi a probléma, de a mellettem álló szintén holland, szintén magas beosztású tiszt elmondta, hogy rohantak a helyszínre, amint megtudták, hogy valaki felállt a C17-esre egy Ferrarival.
"Ez nem is Ferrari" - mondtam.
"Oké, de ez akkor is kurvára tilos" - mondta.
Rövid egyeztetés után kiderült, mi történt: bár megkaptuk a szükséges engedélyeket a Honvédelmi Minisztériumtól, ám mivel a repülő már a NATO fennhatósága alá tartozik, valójában semmit sem ért a papírunk. Csak a nemzetközi szervezet adhatott volna engedélyt. Ők viszont nem adtak volna, az amerikai hadseregnek ugyanis egy elég vaskos szabálykönyve van arra vonatkozóan, hogy mit lehet egy C17-essel csinálni, és a tiltólistán kimondottan szerepel a civil járművek beengedése.
Ezek után már azt sem engedték, hogy leálljak a kocsimmal, helyette elkérte a holland parancsnok a kulcsomat, azzal, hogy majd ő. Ebbe meg én nem akartam belemenni, alacsony az autó, tankokhoz kialakított szögben állt a rámpa, nem akartam, hogy meghúzza az orrát, de amikor elkezdtem a vezetési képességeiről faggatni, meg arról, hogy képes-e megugrani ezt a feladatot, a rám meredő tekintetekből viszonylag gyorsan egyértelművé vált, hogy nem vagyok alkupozícióban. Hogy innen kilövik egy Abrams-szel a Barchettát, ha sokat okoskodok.
A parancsnok simán leállt az autóval, mi meg elhagytuk a támaszpontot. A teljes forgatott anyag megvolt, és fel is vettünk mindent, amit akartunk, de nem tudtuk, hogy valaha leadhatjuk-e.
Ekkor kezdődött meg a hónapokon át tartó levelezés, amiben az egyik oldalon álltunk mi és a Magyar Honvédség (nagyon jó fejek voltak, teljes diplomáciai erejüket latba vetve próbálták kicsikarni a számunkra kedvező választ), a másik oldalon meg az amerikai hadsereg szabálykönyve és tiszti kara. Ősszel, aztán télen néha belenéztünk a nyersanyagba, és tudtuk, hogy jó videó lenne, aminek meg kéne jelennie, úgyhogy néha elkapott minket a harci láz. Ilyenkor fel is vetettem Dávidnak, hogy szarjunk mindenkire, megvágom és publikáljuk az anyagot, végül is mi baj történhetne? Ő viszont mindig emlékeztetett arra, hogy az amerikai hadsereg az ellenfél, és velük akkor sem lenne jó ujjat húzni, ha történetesen tömegpusztító fegyvereken ücsörgő diktátorok volnánk, és volna miért félni tőlünk, meg az ellencsapástól. Nemhogy így.
Valamikor januárban érhettük el a mélypontot, amikor a best of videónkban el is kezdtük szivárogtatni a kínjainkat. Itt a vonatkozó részlet:
Aztán márciusban nem bírtam tovább, megvágtam az anyagot, és épp ekkor került egy új kontaktszemély is a képbe, aki meglepően nyitottnak tűnt a megegyezésre, és aki arra kért minket, hogy ha van valami, amit meg tudnának nézni, küldjük át. Átküldtük nekik a videót és az történt, amire a legkevésbé sem számítottunk: néhány óra múlva megjött a válasz, amiben a támaszpont parancsnoka engedélyezte a publikálást.
Konfetti, tűzijáték, meztelen csajok seggén kokain!
Hát így jutottunk el idáig. Hétvégén végre megnézhetitek az Attraktor történetének legszívatósabban elkészített videóját. Szerintünk megérte várni rá.
