attraktor

A francia Dassault Aviation két munkatársától a párizsi Gare du Nord pályaudvaron loptak el egy táskát, ami tele volt egy angol-francia pilóta nélküli repülőgépről szóló iratokkal. A repülőt a francia cég a brit BAE Systemsszel együtt fejleszti, a nagy hatótávolságú gép felderítőváltozata 2020-ra, a fegyverekkel felszerelt verzió 2030-ra készülhet el.

A két alkalmazott, egy igazgató és munkatársnője február 2-án a Csalagúton szeretett volna Londonba jutni, amikor a pályaudvaron a hölgybe belekötött egy ismeretlen. Az igazgató ekkor az egyik jegyautomatánál állt a táskával, de az esetet látva azt hátrahagyva sietett kolléganője segítségére. Ekkor emelte el valaki a táskát, és mire ezt észrevették, a tolvaj és a hölgyet zaklató idegen is eltűnt.

„Szándékosan terelték el a figyelmüket, nem sima lopás volt” – mondta egy, az ügyet ismerő igazságügyi forrás a Le Parisiennek. „Most azt kell megtudnunk, a repülőgép dokumentumai vagy más értékek érdekelték őket” – tette hozzá. A Dassault Aviation megerősítette, hogy eltűnt egy táska, de a cég állítja, abban nem voltak titkos papírok. A Parisien forrása azonban cáfolta ezt, szerinte a papírokon ott volt a „bizalmas katonai dokumentum” megjelölés.

A Wired csak annyit tesz hozzá az esethez, hogy ha tényleg kémek lopták el a táskát, akkor mennyire retró, hidegháborús hangulata van, hogy egy pályaudvaron lopnak el bizalmas papírokat, nem pedig valamelyik céges szerverről töltik le ugyanezeket a fájlokat. 

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása