attraktor

A Gizmodón jelent meg az a videó, ami egy Airbus A320-as bhutáni leszállását mutatja igen szórakoztató módon. A Kína és India közt fekvő fél magyarországnyi Bhután felszínének nagy részét hegyek és medencék tagolják, ezért aztán nehéz olyan kifutót építeni, ami épeszű leszállásra alkalmas.

Sőt, a videó szerint nem is nagyon lehet: amikor a repülő rendszere már azt jelzi, hogy 300 méterre süllyedt a gép, még csak nem is látszik a reptér. Tisztára, mint a Top Gun híres kanyonjelenetében, csak itt nem villámgyors vadászgéppel, hanem egy harminc méter hosszú, 58 ezer kilós monstrummal kell szlalomozni a hegyek közt úgy, hogy 120 utas ül mögötted.

Erről egyébként eszembe jut egy három évvel ezelőtti Attraktor még a hőskorból, amikor még csak nem is Attraktornak hívták a műsort, amikor még mikrofon és operatőr (!!!) nélkül dolgoztunk, mégis elfoglaltuk a Malév egymilliárd forintos szimulátorát, hogy kipróbáljuk, milyen lehetett a meghibásodott repülőt letenni a New York melletti Hudson-folyóra:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása