attraktor

Hat lába van, nyolc méter magas és aszteroidákon ugrál – mi az? A hatlábú, nyolcméteres aszteroidákon ugráló robot. Pontosabban rover, hold- vagy marsjáró. A NASA 2005-ben készült el az Athlete (All-Terrain-Hex-Limbed-Extra-Terrestrial-Explorer) nevű lélegzetelállító szörnyeteg első prototípusával, a mostani modell négy méter magas, tehát fele annak, amit az űrhivatal a Holdra szeretne küldeni.

Ebben a roverben az a nagy találmány, hogy a rossz terep leküzdéséhez nem óriási kerekeket használ, hanem végtagokra szerelt kisebbeket. Ez azért jó, mert a nagy kerekek meghajtásához nagy motorok és sok energia kell, miközben a ki-be hajtogatható végtagok lehetővé teszik, hogy a rover a hasát felemelve lépjen át az akadályokon. Sőt, még kisebb gravitációjú helyeken (aszteroidákon) akár ugrálhat is.

További okosság, hogy ugyanazokat a végtagokat használja a munkához, amiket a mozgáshoz is. Ilyenkor a végtaggal leemeli a megfelelő szerszámot, pl. fúrót a helyéről, amit onnan kezdve ugyanaz a motor mozgat, ami a kereket is.

És hogy még csodálatosabb legyen, a NASA az irányítást is megreformálta. Mármint ők meg a Microsoft meg a Nintendo, ugyanis bevallottan lesnek a játékipartól, így az Athlete-et egy Kinect előtt álló ember irányítja saját mozdulataival.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása