attraktor

A brutális sínszedő

2011. július 02. 09:21 | Magyarósi Csaba

Így jó Attraktort forgatni: csütörtökön tudtuk meg, hogy pénteken közelről is filmezhetjük a híres vágányépítő szörnyet, szombaton meg már vezetőben is a videó.

Az RU-800 S forgatására dél körül érkeztünk Tárnokra, az ígéret az volt, hogy tíz percig álló helyzetben nézhetjük meg a szerkezetet, ezalatt beleshetünk az irányítófülkébe is, majd húsz percig követhetjük a munkákat 6-7 méteres távolságból.

Az érkezéskor kiderült, hogy finoman szólva nem túl optimálisak a körülmények: a gép nem áll meg egy pillanatra sem, a hőmérséklet alig valamivel 10 Celsius-fok felett jár, esik az eső és fúj a szél. Dobtak nekünk három gumicsizmát, aztán terepjáróba pakolták az újságírókat, hogy szervezett túrán vegyünk részt.

A mi terepjárónk azonban eltévedt, ott rakott le minket, ahol fel kellett volna szednie, szóval körülbelül 200 méterre a többi újságírótól kezdtünk el forgatni: jó volt ez így, a 6-7 métert körülbelül 20 centire tudtuk csökkenteni. A szörny minden szempontból megdöbbentő, megállás nélkül szállítja mozgó darukon a betonelemeket, amiket a központi rész beépít a sínpárba, folyton szirénázik, ha vonat megy el mellette és olyat is láttunk, hogy egy 20-30 kilós fémelem szakadt le belőle, vagy hogy a munkások egy 100-150 kilós betontömböt egyszerűen lerugdostak róla.

A munkavégzésből kifolyólag az RU-800 S brutálisan erős, az ember csak egy fűszál mellette, szóval ha itt valaki hibázik, az meghal: hallottuk, hogy nemzetközi szinten bizony gyakran kap le a gép végtagokat, mert akárhova akad be az ember, olyan erőhatásokkal találkozik, hogy onnan nincs menekvés.

A Tárnok-Martonvásár közti szakaszt cserélő vágányátépítő mindenesetre eddig nem támadott meg senkit, és ha minden jól megy, 2013. végére be is fejezi a munkát, hogy utána akár 160 kilométeres óránkénti sebességgel lehessen Kelenföld és Székesfehérvár között közlekedni, ami 15 perccel csökkentené a menetidőt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása