attraktor

A Rethink Robotics Baxter nevű gépe olyan ipari robot, amit kifejezetten arra fejlesztettek, hogy emberek között dolgozzon. Egy hagyományos gyári robot ugye általában nem így működik, az embereket nem is engedik a közelébe, legfeljebb a karbantartókat és a mérnököket, programozókat.

baxter.jpg

Baxter viszont sokkal inkább emlékeztet Mikrobira vagy valamilyen klasszikus sci-fi szereplőjére, mint egy ipari robotra. Van ugyanis két keze, törzse, feje, sőt arca is. Kamerájával, érzékelőivel figyeli a környezetét, például hogy nehogy megüsse véletlenül a mellette állót. Az ára is jóval barátságosabb, mindössze 22 ezer dollár (4,8 millió forint), így már kisebb vállalkozások is megengedhetik maguknak.

A betanítása is sokkal egyszerűbb: elég megragadni a karját, és párszor elismételni az elvárt mozdulatsort. Ha nem érti a feladatot, egyszerűen zavart képet vág. Így persze sokkal kevésbé pontos, mint egy ipari robot, de sok esetben ez bőven elég. A Rethink a tervek szerint októberben már piacra is dobja a barátságos kis robotot, amit az emberek imádnak majd, egészen addig, amíg el nem veszi a munkájukat.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása