attraktor

Vlagyimir Zlobin, az Izmas fegyvergyár főtervezője bejelentette, hogy pénteken elkezdték az AK-12-es gépkarabély tesztelését, bár ezt eredetileg csak 2013-ra tervezték. A próbák során arra kíváncsiak, mennyire működik jól a fegyver hidegben, forróságban, nedves vagy poros környezetben, illetve különböző fizikai hatások után. A gyártás 2013-ban indulhat.

Januárban Alexander Szukorukov védelmi miniszterhelyettes azt nyilatkozta, hogy az orosz hadsereg nem vásárol az AK-12-esekből, mert az AK-74-esből is milliószám áll rendelkezésére, és amúgy sincs meggyőződve az Izmas stabilitásáról. A cég valóban nincs nagyon jó helyzetben, októberben az alkalmazottak (köztük maga Mihail Kalasnyikov) levelet írtak a Kremlnek a csökkenő termelésre és az alacsony bérekre panaszkodva.

ak12.jpg

Az AK-12-ből sokféle verzió készül majd, a kaliberek a 5,45×39 mm-estől a 7,62×51-es NATO-szabványig terjednek, a fegyver az egy- és sorozatlövéses üzemmód mellet már háromlövéses sorozatokkal is működhet. Az új AK-ra optikai és éjjellátó célzókészülék, lézer-célkijelölő, gránátvető is felszerelhető. Jobb és bal kézzel is kezelhető, és a behajtható válltámasz hossza és magassága is állítható.

Mi ugyan nem akarunk senkit és semmit lelőni, de egyszer elmentünk lövöldözni - érdekes élmény (bár ott pont Kalasnyikov nem volt, de volt helyette például Dragunov):

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása