attraktor

Röviden leírom, mi történt két napja, mert az az árva Facebook-fotó talán kevés. 

Volt egy verseny, amit a Kreatív rendezett, idén már harmadik alkalommal keresték a legjobb webvideókat. Különböző kategóriák voltak, mi a websorozatok közt indultunk, de még a díjátadó előtt néhány perccel sem lehetett tudni, hogy ki lesz a nyertes.

Elkezdték színpadra szólítani a döntőbe jutott versenyzőket, összesen 21-en voltunk, és már tudtuk, hogy nem mi győztünk, amikor a webes sorozatok kategóriájában a mi nevünket mondták be először. Nem is teljesen őszinte a mosolyunk:

Az oklevél átadásakor még a fülünkbe súgták, hogy ne menjünk sehova, érdemes lesz maradnunk, de ennek azért nem tulajdonítottunk olyan nagy lehetőséget, és óriási hozzáértéssel kezdtük el pusztítani az elénk rakott repipogácsát, ha már eljöttünk-alapon.

Aztán a rendezvény végén jöttek a különdíjasok, és hirtelen megint hívtak minket: kiderült, hogy a Szórakoztató sorozat különdíj a miénk. Újra színpadra pattantunk, és átvettük ezt:

Utólag megtudtuk, hogy a kategóriagyőzelem is napirenden volt, csak állítólag túl hosszúnak találták a videóinkat, így az Origo Berlini Magyar Tv-je lett a befutó.

Hát így. Gratulálunk nekik.

Nektek meg kösz a folyamatos nézést, ennek is szerepe volt abban, hogy eljussunk az első díjunkig.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása