attraktor

Oroszországnak már van hat nukleáris jégtörő hajója, illetve igazából csak Oroszországnak vannak nukleáris jégtörői. De mivel az arktiszi kereskedelmi útvonalak hihetetlenül értékesek, és nincs idejük megvárni, hogy az északi jégtakaró teljesen eltűnjön a globális felmelegedésben, most egy újabb, minden eddiginél nagyobb hajót kezdenek építeni Szentpéterváron. A Roszatomflot új tagjának megépítése a most aláírt szerződés szerint 1,1 milliárd dollárba fog kerülni.

50let.jpg

Az új hajó  173 méter hosszú és 34 méter széles lesz, ami 14, illetve 4 méterrel több, mint az eddigi rekorder, a 50 лет Победы (A győzelem ötven éve) nevű hajó adatai. A jégtörő ennek ellenére képes lesz a tenger mellett a szibériai folyókon is mozogni, ugyanis óriási ballaszttartályai révén szabályozni tudja majd a merülését. A meghajtást két 60 megawattos nyomottvizes atomreaktor biztosítja majd (ilyen van Pakson is), ezekkel a hajó négy méter vastag jégen is áthatolhat. A fűtőelemeket hétévente kell majd cserélni. Innen üzenjük, mennénk kipróbálni. Bármelyiket.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek