attraktor

A napelemek népszerűsége ugyan világszerte nő, de a villamosenergia-termelésnek még mindig csak két százalékát adják. Nem is csoda, mivel egy négyzetméter mindössze nagyjából 145 wattot állít elő, ami nyilvánvalóan nem túl sok.

Néhány cég, például a német PV Kraftwerker most a szükséges munkaerő csökkentésével tenné olcsóbbá az elemek felállítását. Robotuk éjjel-nappal, bármilyen időben folyamatosan dolgozhat az elemek telepítésén. A cég szerint az a munka, amihez eddig 35 ember kellett, mostantól elvégezhető nyolcadannyi idő alatt, három emberrel.

Pedig ez a robot még csak annyit tud, hogy az előre elkészített keretbe beilleszti a táblákat, utána azokat emberek csavarozzák a helyükre, és ők is kötik be őket (de már készülnek azok a változatok, amik gps alapján maguk állítják be a teljes elemet, és van, ahol már a csavarozásra sincs szükség).

napelemrobot.jpg

A szerkezet tulajdonképpen egy lánctalpas járműre szerelt robotkar, ami egy kamera segítségével tájékozódik, és tapadókorongjaival ragadja meg a napelemet. Persze ezek a gépek nem otthon, a háztetőre teszik az elemeket, hanem a naperőművek négyszer akkora elemeit állítják fel. Kisebb telepek és háztetők esetében még olcsóbb az emberi szerelés.

Egy 14 megawattos erőmű kétmillió dolláros építési költsége a cég szerint lefelezhető a robotokkal. Egy 900 ezer dolláros robot pedig elvileg egy év alatt behozza az árát. Németország egyébként komolyan gondolja a naperőműépítést: az ország energiaszükségletének hartmadát akarják megújuló forrásból fedezni nyolc éven belül, és ezt az arányt 2050-re 80 százalékra növelnék. 2011-ben Németországban telepítették a legtöbb napelemet: 50 négyzetkilométernyit, 7,5 gigawatt kapacitással.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek