attraktor

A Nebraska–Lincoln egyetem NIMBUS laborjának kutatói olyan szerkezetet fejlesztettek, ami távolról tudja feltölteni az erre felkészített kütyük akkumulátorát. Az eszköz tulajdonképpen egyszerűen egy indukciós töltő, amit egy négyrotoros robothelikopterrel házasítottak, tippünk szerint ez is egy AR.Drone, ami a kocogókat terelgető robotedző alapja is volt.

toltohelikopter.jpg

Az indukciós töltés körülbelül úgy néz ki, hogy a töltőben van egy tekercs, az ebben folyó áram elektromágneses teret gerjeszt, ez indukál feszültséget a másik eszközben lévő tekercsben, és már meg is van az áram az eszközben. Ilyen eszközök egyébként már kaphatók.

A töltőhelikopter jelenlegi modellje öt és fél wattot tud 35 százalékos hatékonysággal közvetíteni, az alábbi videón az látható, ahogy ezzel meggyújt egy izzót. Baromi költséges módja ez a lámpagyújtásnak, de látványos. A fejlesztők szerint persze nem ez az eljárás leghasznosabb alkalmazása, de például bármilyen elektromos eszköz, robot, drón vagy szenzor feltölthető ilyen módon, ha azok semmilyen más módon nem tudnak már energiához jutni.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek