attraktor

Nagy-Britanniában elkezdődött a Skylon projekt forradalmi Sabre hajtóművének – pontosabban annak egy kritikus elemének, a hűtőrendszernek a tesztelése. A Sabre-ben az forradalmi, hogy egyszerre repülőgép- és rakétahajtómű, tehát alacsonyabb magasságon a levegőből nyeri az oxigént, majd ha abból már nincs elég, átvált a belső tartályra.

Ez azért jó, mert így ugyanazzal az eszközzel hajtható egy repülő a felszállástól tulajdonképpen egészen az űrig és vissza. A Skylonon így nem kéne több rakétafokozatot használni, illetve kevesebb hajtóanyagot kéne szállítani, így nagyot lehetne spórolni a mai rakétákhoz képest.

A Skylon a tervek szerint a hangsebesség ötszörösével repülne, így négy óra alatt eljuthatna a Föld bármely pontjára.

A hűtőrendszer pedig ahhoz kell, hogy a nagy sebességnél felforrósodó levegőt egy pillanat (egy századmásodperc) alatt visszahűtse olyan hőmérsékletre, hogy az ahelyett, hogy megolvasztja az alkatrészeket a hajtóműben, inkább meghajtja azt. A szerkezet működési elve az alábbi ábrán látható.

A fejlesztő Reaction Engines Limitednek 250 millió font kell, hogy folytathassák a projektet, és megépítsék a hajtómű kicsinyített modelljét, amin tovább kísérletezhetnek. Ha a mostani tesztsorozat sikeres lesz, a farnborough-i légibemutatón próbálják majd meggyőzni a befektetőket, mi drukkolunk.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek