attraktor

A német Hasso Plattner Institute egyik diákja olyan módszert mutatott be, amellyel az érintőképernyős eszköz közvetlen használata nélkül irányíthatjuk azt. A dolog szépséghibája, hogy az eljáráshoz szükség van egy másik kütyüre, egy kamerára, ami a felhasználó mellkasáról figyeli annak mozdulatait (kb. ahogy az Xbox Kinectnél, csak az a tévé mellől figyel).

Christian Loclair Thumb on Hand Interactionnek nevezett eljárása egyébként az egyetem korábbi kutatásaira épül, tavaly már bemutattak egy hasonló módszert, de ott még szükség volt mindkét kézre. Loclair újításának lényege, hogy az irányításhoz elég egy kéz is.

A dolog működését legjobban a fenti videó szemlélteti, a lényeg, hogy a hüvelykujjunkkal tenyerünket simogatva lapozzuk a kijelző oldalait, de gombokat is nyomkodhatunk, például a zenelejátszót irányítva. Az nem derül ki, mennyire pontos a rendszer (a Kinect például eléggé az), és tulajdonképpen még az se biztos, hogy a módszer egyszerűbbé teszi az életet – a mobilok hangvezérlését se nagyon használják, mert a tervezőasztalon szuper módszernek tűnt, de a valóságban egyszerűen túl macerás (még a Siri is):

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek