attraktor

Japán kutatók olyan hangfegyvert fejlesztettek, amivel bárki elhallgattatható, például ha koncertet, előadást zavar a beszélgetésével. Az eszköz azt a pszichológusok által már évekkel ezelőtt felfedezett jelenséget használja ki, hogy gyakorlatilag lehetetlen úgy beszélni, hogy közben saját szövegünket halljuk vissza minimális késleltetéssel.

Kazutaka Kurihara és Koji Tsukada szerkezete felveszi az ember hangját, és azt 0,2 másodperces késleltetéssel játssza vissza. A SpeechJammer mikrofonja és hangszórója is irányítható, azaz pontosan kiválasztható, kit akarunk elhallgattatni. A kütyü hatótávolsága akár 30 méter is lehet (ez sok mindentől függ, például a hőmérséklettől).

A kutatók egyébként azt tapasztalták, hogy az eszköz hatékonyabb, ha a késleltetés időtartama változik és ha célpont szöveget olvas fel (szemben a spontán beszéddel). A kutatók a kereskedelmi felhasználással kapcsolatban nem nyilatkoznak, de néhány felhasználási területet azért említenek, például, hogy az eszköz segíthet a könyvtárak csendjének fenntartásában, illetve megkönnyítheti a kommunikációt bizonyos helyzetekben, ahol több ember próbál egyszerre kommunikálni.

 Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek