attraktor

Amikor elkezdtük szervezni a 13 millió forintos autószimulátor tesztjét, két dologban voltunk biztosak: egyrészt, hogy bármennyire is zseniális a szerkezet, nem tud annyira látványos lenni egy össze-vissza rázkódó izé, hogy az vizuálisan elvigyen egy videót a hátán, másrészt, hogy akár tökéletes, akár béna a szimulátor, nem lesz összehasonlítási alapunk, így reális véleményt sem tudunk majd róla alkotni.

Aztán arra gondoltunk, hogy két legyet ütnénk egycsapásra, ha elmennénk versenyautózni, hiszen így lenne egy fasza vizuális elemünk, és azt is megtudnánk, hogy milyen erőhatások érik az embert a pályán, lenne mihez viszonyítanunk.

Épp a mindig dögös Rita ült mellettem, amikor a sokadig versenyző mondott nemet a felkérésemre vizsgákra, csuklótörésre, hasonlókra hivatkozva, ezért felajánlotta, hogy segít. Felhívta gyorsan a Hell-el is dolgozó szintén dögös Esztert, aki elképesztően konstruktív volt, és pillanatok alatt leszervezett nekünk egy driftelést a műfaj egyik királyának számító Pucival.

Pontosabban kettőt: egyet Puci BMW-jével, ami biztosan rendelkezésre állt, és egyet a Hell 640 lóerős Camarójával, amit vagy sikerül időre a pályára szállítani, vagy nem. Végül mindkét autó megérkezett a Volvo saját tesztpályájára, ahol Puci irtózatosan meghajtotta az autókat, mi meg halálosan jól szórakoztunk a több csúsztatott száz lóerővel együtt.

Itt meg azt láthatjátok, ahogy Botos Tomi operatőr a viszontagságokkal dacolva felveszi az eseményeket:

Következzen a driftelés teljes verziója, amiben a Camaro mellett feltűnik a BMW is:

És a végeredmény, a SimCENTER 13 milliós szimulátorával:

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek