attraktor

Az Attraktor epizódjai a Discovery Channel műsorán láthatók, pénteken 19:00-kor jön az új epizód a világ legnagyobb gátjairól.

A svájci forgatás legnagyobb érdekessége, hogy azt tulajdonképpen egy teljes éven keresztül forgattuk. Pontosabban úgy nézett ki a dolog, hogy kiutaztunk még 2013. nyarán, amikor egy hihetetlen, hétnapos etapban annyit forgattunk, mint még soha életünkben, ezeket a videókat azonban az Indexre szántuk, ami azt jelentette, hogy egy anyag elkészítésére sokkal kevesebb időt tudtunk szánni, kevesebb vágóképpel, kevésbé alapos kidolgozással, és hiába forgatta ki a belét is Szilli Tamás operatőr, és alkotott kisebb csodát az egyetlen kis kamerájával abban az egy hétben, kábé annyi ideje volt egy teljes adás felvételére, ameddig a diszkós adásoknál vágóképeztünk.

De akkor még nem is a tévébe szántuk az műsort. Aztán pont kint forgattunk, amikor váratlanul érkezett egy levél a Discovery Channeltől, amiben már a szerződést küldték a közös munkához. Nyilván nem teljesen váratlanul, hiszen egy ideje már egyeztettünk velük, mégis elég hirtelen fordult az ügy az egyeztetésből a megvalósításba.

Hazajöttünk, elkezdtük tervezni a tévés műsorokat, és közben, a szabadidőnkben megvágtuk a svájci vízerőművekről és óriásgátakról készített epizódot. A kinti munkából elsőként csak a tízezredik facebookos like-olónkat köszöntő videó jelent meg:

 

De az elmúlt hetekben publikáltuk a kötött pályás járművektől és órakészítésről készült részt is.

A gátas adás vágása után viszont azzal szembesültünk, hogy az kimondottan jó lett. Sokkal nagyobb, összetettebb, hosszabb, mint amit egy indexes adás elbír, ahol hagyományosan 5-6 perces videókban lehet gondolkozni, miközben ez feszesre húzva is kiadott 18 percet. Túl sokat egy indexes adáshoz, de túl keveset egy 24 perces diszkós epizódhoz.

Sokáig gondolkoztunk azon, hogy mi legyen az egyébként jól sikerült videó sorsa, aztán végül eldöntöttük: visszautazunk a nagy stábbal, elkészítjük a vágóképeket, meglátogatjuk azokat a helyeket, amik 2013-ban kimaradtak, pedig nagyon izgalmasnak tűntek, és már kész volt a diszkós adás. Ami viszont pont az előzmények miatt sokkal jobban emlékeztet a korábbi műsorokra hangulatában, mint bármelyik másik epizód. Hiszen félig-meddig egy indexes műsorról van szó.

2E9B0274.jpg

2E9B0185.jpg

IMG_7964.jpg

Nyilván az utóforgatás ötlete tök jól működött elméletben, de a gyakorlatban már elég kemény meló volt összehangolni az eltérő technológiával, ritmusban és stílusban felvett felvételeket, megoldani azt, hogy ne üssön el egymástól a két anyag, hogy az egésznek íve legyen, ne egy széteső darát tegyünk le a nézők elé.

Ma este 19:00-kor kiderül, hogy mennyire végeztünk jó munkát, ne felejtsétek el nézni az epizódot.

Ja, és csatlakozzatok a facebookos oldalunkhoz, onnan minden mocskos kis titkot megtudhattok az ország első Discovery-s műsoráról.

Fotók: Kovács Róbert

Tegnap este volt a Kurszk atomtengeralattjárót kiemelő adásunk premierje a diszkón, ismétlés ma délelőtt 11:30-kor. Szóval jöjjön szokás szerint egy kimaradt jelenet, ezúttal arról, ahogy egy tengeri olajfúrótelep bazi magas kéményére mászunk fel biztosítókötél nélkül és egy rövid jelenet arról, hogy milyenek vagyunk, amikor már túlságosan elfáradunk a beszédhez is:

 

További jó hír: a holland hadgyakorlatos adás után a Big Windről szóló epizód is toplistás volt a DC műsorán!

Ismétlés tehát délelőtt 11:30-kor a Diszkón, ez meg itt a TOPLISTÁS műsor facebookos oldala, ahonnan minden fontos infót megtudhatsz a sorozatról. 

Az Attraktor epizódjai a Discovery Channel műsorán láthatók, pénteken 19:00-kor jön az új epizód egy hihetetlen hajóról, ami felszínre hozta a Kurszk atomtengeralattjárót.

Janusz Czajkowski az asztal fölé hajol gdanski irodájában és úgy magyarázza el a bonyolult manővert. A lényeg, hogy a Remlift nevű emelőhajó kipattintja a vízből a Taglift nevű úszó darut, ami egyszerűnek hangzik, de közben olyan erők feszülnek egymásnak, hogy ha nem vigyáznak, beindul a láncreakció és megsemmisül az univerzum, illetve szerencsés esetben csak a mi galaxisunk.

Oké, ez túlzás, de az erőket jól jellemzi, hogy a Remlift majdnem négy Eiffel-tornyot tudna egyszerre kiemelni a vízből, és mi voltunk a legjobban meglepve, amikor a helyszínen szembesültünk vele, hogy ezt egy nagyobb fürdőszobában elférő szivattyúrendszerrel hozza össze.

De ezt is:

123848.jpg

Csodálatos dolog a hidrodinamika!

DSC05549.JPG

DSC05527.JPG

Azt is a helyszínen tudtuk meg, hogy a Remlift és a Taglift is részt vett a Kurszk mentésében, pontosabban maga a Remlift húzta a felszínre a tengeralattjáró maradványait.

Ahogy az is ott derült ki, hogy a Taglift kiemelése a tervezetthez képest néhány napot késik, így sokkal több időnk lesz forgatni, mint eredetileg terveztük. Végre úgy nézett ki egy adás összerakása, ahogy mindig is kellett volna: rohamtempó helyett el tudtunk mélyülni egy-egy apró részletben, fél napokat tudtunk szánni 2-3 perces mellékes blokkoknak a műsorban, ami a végeredmény minden percén látszani fog, ez a legjátékosabb adás a tízből.

IMG_0954.jpg

DSC05586.JPG

DSC05613.JPG

Rövid beharangozó az adáshoz:

 

És a kérdés:

 

Ja, és csatlakozzatok a facebookos oldalunkhoz, onnan minden mocskos kis titkot megtudhattok az ország első Discovery-s műsoráról.

Az adás tehát pénteken 19:00-kor a Diszkó műsorán!

 

conti_las_vegas_12x18.jpg

Sokan azt hitték, hogy eltűntünk, pedig hát dehogy: az elmúlt évben gőzerővel forgattuk a tévés adásokat, amik nagyobbak, menőbbek, durvábbak, mint eddig bármi, amit készítettünk. Négy hete megvolt a premier, és a Discovery Channel műsorán minden pénteken 19 órakor lemegy egy fasza, nagy költségvetésű tévés adás (most pénteken épp egy olyan hajóról, ami akár tíz Eiffel-tornyot is meg tud emelni egyszerre, ismétlés szombat 11:30 és kedd 23:00), itt a blogon meg leadjuk a korábban felvett, de még be nem mutatott netes részeket: egészen pontosan ötöt. A csepeli szennyvíztisztítóról készített adást itt tudjátok megnézni, a svájci óragyártósat itt, a világrekorder vonatokat itt, most meg következzen egy epizód, amit Németországban vettünk fel, és ami a közeljövő autós fejlesztéseit mutatja be. Tudtátok, hogy rövidesen itt van a Knight Rider?

A facebookos csatornánkról minden fontos sztorit, hátteret megismerhetsz Magyarország első Discovery-s műsorával, az Attraktorral kapcsolatban. Meg vannak kimaradt jelenetek, forgatási titkok, értékes nyeremények, őrület az egész. Itt tudsz rá feliratkozni. 

Minden héten megjelenik a toplista a legnézettebb műsorokról, és annyit már tudtunk, hogy a második adás második ismétlését sokan nézték, de azt nem hogy milyen sokan.

A holland hadgyakorlatról van szó, aminek a kimaradt jelenetét már megmutattuk:

 

Szóval a jó eredménnyel tisztában voltunk, de fogalmunk sem volt, hogy ez mire lesz elég. Hiába készül már lassan hét éve az Attraktor, a Discovery-n tök új a műsor, a régi nézőközönségünk egy része tévében meg sem tudja nézni az adásokat, az új viszont még nem ismerte annyira a sorozatot, hogy a tévé elé üljön miatta.

Legalábbis ezt hittük, aztán ma jó pár nap késéssel, és némi idegőrlő várakozás után megjelentek a 48. hét nézettségi adatai, és azt látjuk, hogy nem egyszerűen a toplistán vagyunk, de konkrétan a harmadik legnézettebb adás volt a hadgyakorlatos műsorunk második (!) ismétlése (!!) este 23:00-kor (!!!). Még a Mythbusterst is megelőztük, a legendás sorozatot, amihez egyébként a Discovery Channel regionális igazgatója, Richard Pembroke annak idejét hasonlította az Attraktort: 

screen_shot_2014-12-09_at_08_52_27.png

Ennél jobb hírt most el sem tudunk képzelni, nyilván pezsgőt durrantunk, amiért ennyien néztetek minket, és a hírörömére következzen egy kimaradt jelenet a ma esti 23:00-as adáshoz (utolsó ismétlés), amiben a BKV titokzatos földalatti atombunkerét mutatjuk be. Ebből a kis összeállításból kiderül, hogy miért nehézkesebb spontánnak tűnni a tévés adásokban, mint a netes epizódoknál, ahol elsőre felvettünk mindent:

Ismétlés tehát ma este 23:00-kor a Diszkón, ez meg itt a TOPLISTÁS műsor facebookos oldala, ahonnan minden fontos infót megtudhatsz a sorozatról.