attraktor

Az Attraktor nem tűnt el, csak átalakult: november 14-től Magyarországról elsőként a Discovery Channel műsorán folytatódik a sorozat, egyszerre több országban is. Még nagyobb gépek, még nagyobb kalandok, még több robbantás, szinkron, VILÁGHATALOM!

Szóval kellett egy pilotepizód a tévés debütáláshoz, ami olyan jól sikerült, hogy végül átlépett pilotstátuszból végleges műsorrá, igaz, némi utólagos hozzáforgatással.

Persze amikor elkezdtük összerakni a műsort Pálinkás Norbival, aki korábban az On the Spotnál is közreműködött, fogalmunk sem volt, mire kell egy 24 perces adásnál figyelni. Addig csak egy, szélsőséges esetben két operatőrrel dolgoztunk, de olyan is volt bőven, hogy Dáviddal magunkat vettük fel. Itt meg lett gyártásvezető, főoperatőr, segédoperatőr, rögtön több is, hangmérnök, rendező, technikus, büdzsé, szóval: stáb.

Azt tudtuk, hogy a téma jó lesz. Egy ideje már tárgyalgattuk Feriheggyel egy lehetséges forgatásról, volt ugyanis nekik egy spéci, szuper jól felszerelt tűzoltóautójuk, amit már jó régóta akartunk vezetni meg abuzálni. Adta magát a téma, amikor valami ütőset kerestünk a Discovery-re, már csak fel kellett valahogy turbózni a 6 percesre szánt adásidőt. Itt jött jól Pálinkás tapasztalata, aki felvetette, hogy legyenek versenyek az adásban, mérjük össze az új tűzoltó képességét egy régebbivel, ennek megfelelően készítettünk gyorsulási bajnokságot, távolba-, és célba lövést. Végül pedig eloltottuk a hatalmas lángokat, amiket egy repülő köré gyújtottak a reptér tűzoltói.

IMG_6040.JPG

Az adás profi lett, de a nagy stáb miatt eltűnt belőle az Attraktor lényege. A Discovery ennek ellenére is megkötötte velünk a szerződést, hiszen nekik nem volt előképük, amihez viszonyítani tudtak volna, de egy évvel később, amikor végleges adást kalapáltunk az epizódból, pont a kieső hangulatra koncentráltunk: akkor már nem volt zavaró a nagy stáb, ráadásul jól össze is szoktunk, szóval felvettünk néhány önfeledt ökörködést, majd beillesztettük ezeket a műsorba.

November 14-től a Discovery Channel műsorán nézhetitek meg itthon és még két másik országban, hogy miként oltottuk el a repülőtér lángokba boruló részét.

Ja, és csatlakozzatok a facebookos oldalunkhoz, onnan minden mocskos kis titkot megtudhattok az ország első Discovery-s műsoráról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása