attraktor

Nemrég írtunk a tűzoltóknak szánt újfajta kameráról, amit nem zavar a füst és a tűz, most itt egy újabb eszköz, ami egyszerűsítheti a helyzetüket munka közben. A University of Sheffield mérnökei ugyanis olyan sisakot fejlesztették, ami a tájékozódásban segíthet olyankor, ha az ember érzékszervei már nem elegendőek.

Az alap egy sima Rosenbauer sisak, erre szereltek ultrahangos érzékelőket és rezgőpárnákat. A kütyü ultrahangot bocsájt ki és figyeli a visszaverődést, ebből állapítja meg, merre vannak elkerülendő akadályok (falak, oszlopok). Ez alapján rezegnek a beépített párnák, abban az irányban, amerre az akadályok vannak.

vibratinghelmet-2_1.jpg

A kutatók azért választották a rezgő visszajelzést, mert egy égő épületben a tűzoltónak valószínűleg eleve túlterheltek az érzékszervei, a füsttől alig látni, nagy a zaj, és a fül úgyis a rádiózáshoz vagy a segélykérések észleléséhez kell. A rezgésre (miután megszokták) valószínűleg nagyon gyorsan, automatikusan lehet reagálni, ami komolyan felgyorsíthatja például egy égő épület átfésülését. (Ugyanezért jelez rezegve a University of Nevadán fejlesztett kormány is, ha a sofőrt elvakítja a nap.)

A szerkezetből a későbbiekben készülhet egy olyan változat, ami a látássérülteknek segít a tájékozódásban. Az egyetem robotikai műhelye (Sheffield Centre for Robotics) most olyan cégeket keres, akik meglátják a lehetőséget az újításban, és segíthetnek annak piacra dobásában.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása