attraktor

A német Rhein-Neckar-Verkehr GmbH Mannheimben vezeték nélkül, menet közben töltődő elektromos buszokat készül kipróbálni a közösségi közlekedésben. A rendszer a kanadai Bombardier Primove nevű indukciós töltőjére épül, amit kifejezetten városi járművek (buszok, villamosok, taxik) töltésére fejlesztettek.

primove1.jpg

primove2.jpg

A töltés ebben a konstrukcióban nem a garázsban történik éjjel, hanem menet közben folyamatosan, legalábbis a megállókban. Ennek az az előnye, hogy  a buszok nem esnek ki a forgalomból hosszú órákra, amíg feltöltődnek, és akkumulátorból is elég kevesebbet beléjük pakolni. Persze ehhez minden megállóba (a burkolat alá) töltőt kell telepíteni.

A német közlekedési minisztérium 3,3 millió euróval (közel egymilliárd forint) támogatja a projektet, amiben két busszal tesztelik a rendszert. Az első indukciós járat a tervek szerint 2014 első felében indul, a próba egy évig tart.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása