attraktor

A  Falcon HTV-2 (Hypersonic Test Vehicle 2) tavaly augusztusban végezte kísérleti repülését, de miután sikeresen gyorsult a hangsebesség húszszorosára, elvesztették vele a kapcsolatot, és feltehetően a Csendes-óceánba zuhant. A DARPA idáig elemezte az adatokat, és most kiadott jelentésük szerint a gép annyira felgyorsult, hogy a burkolat elkezdett leválni a szerkezetről.

Ekkora sebességnél a gép felületén keletkező repedések természetesen végzetes következményekkel járnak. A gép pörögni kezdett, amit eleinte még korrigálni tudott, de egy idő után már nem tudta egyensúlyba hozni magát, így lezuhant. Összesen kilenc percig repült, ebből hármat a hangsebesség húszszorosával.

Az augusztusi már a második tesztrepülés volt, az első, 2010 áprilisában szintén kudarccal végződött. A DARPA egyelőre nem tervez több repülést, de az eddigi adatokat hasznosítják majd, például új hőálló anyagok fejlesztésénél. A Falcont egyébként azért fejlesztették, hogy az amerikai hadsereg egy óra alatt a Föld bármely pontjára el tudjon juttatni egy eszközt – jellemzően némi robbanóanyaggal a fedélzeten.

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása