attraktor

Az F-35-ös, más néven Joint Strike Fighter a specifikáció alapján zseniális repülőgép, ami számos típust hivatott leváltani az amerikai légierőnél. A teljes projektre ezermilliárd dollárt szán a költségvetés, ami akkora összeg, hogy azt elképzelni is nehéz: a magyar államadósság kábé tízszerese. Ebből egyébként 323 milliárd dollár megy el a tervezett 2443 gép beszerzésére (ez a légierő történelmének legnagyobb beszerzése), az összeg többi része a fenntartásra lett szánva.

A lopakodóképességekkel is megáldott repülő 2006-ban repült először, az eredeti tervek szerint 2011-ben állt volna hadrendbe, de most már inkább a 2016-os, 2018-as start a valószínű, hiába építettek már 63 darabot a gépből (aminek darabja 122 millió dollárba, 27 milliárd forintba kerül).

És hiába képes olyan menőségekre az F-35B, mint például a helyből felszállás:

A már sorozatban gyártott gépekről ugyanis kiderült, hogy számtalan tervezési hiba maradt bennük, mert a számítógépes tervezés után egyből a gyártósorra kerültek, és így kimaradt néhány fontos tesztelés.

Voltak már itt rosszul felszerelt fékezőhorgok, lassan reagáló szenzorok és most az is kiderült, hogy rosszul építették be az ejtőernyőket a katapultülésbe. Annyira rosszul, hogy pont fordítva. A hiba oka a nem megfelelően átgondolt csomagolási eljárás, ami lefordítva annyit tesz, hogy nem magyarázták el egyértelműen a dolgozóknak, hogy mit kell csinálniuk. Vagy rosszul magyarázták el.

Állítólag kicsi az esély arra, hogy emiatt a pilóta megsérülhetne, de senki sem akar kockáztatni egy olyan blamát, hogy a számos gyártási hibától szenvedő repülőből szabadulni akaró pilóta fejjel lefelé csapódjon a földbe. És az iparági források is vitatkoznak a lehetséges következményeken, van, aki szerint igenis reális veszély, hogy megsérül a pilóta, egyszerűen azért, mert a fordítva beszerelt ernyőkhöz fordítva beszerelt irányítókötelek tartoznak, így nehézkes lenne a leszállás irányítása. Mintha hirtelen felcserélnék a kuplungot és a féket.

Ezzel együtt az F-35-ös állat gép, zseniálisan néz ki, bármikor tesztelnénk attraktorilag, csak egyre kevésbé mernénk felszállni vele.

Az amerikai légierővel még nem vettük fel a kapcsolatot, viszont zárójelben mondom, hogy a valamivel régebbi technológiát képviselő, de legalább ennyire állatul kinéző Mi-24-es kipróbálásáról viszont már erőteljesen tárgyalunk a magyar hadsereggel:

 

Akit érdekelnek az érdekes gépekről, kütyükről szóló hírek, vagy az azokról készített videók, csatlakozzon az Attraktor facebookos oldalához.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása